A mágneses rezonancia képalkotás (MRI) fizikai alapja a nukleáris mágneses rezonancia (NMR) jelensége. Annak érdekében, hogy az „atom” szó ne okozzon félelmet az emberekben, és kiküszöbölje a nukleáris sugárzás kockázatát az NMR -vizsgálatok során, a jelenlegi tudományos közösség a nukleáris mágneses rezonanciát mágneses rezonanciára (MR) változtatta. Az MR jelenséget Bloch, a Stanford Egyetem és Purcell, a Harvard Egyetem fedezte fel 1946 -ban, és kettőt 1952 -ben fizikai Nobel -díjjal tüntették ki. 1967 -ben Jasper Jackson először kapott állati élő szövetek MR -jeleit. 1971 -ben Damian, az Egyesült Államok New York -i Állami Egyetemének tagja javasolta, hogy a mágneses rezonancia jelenségét fel lehet használni a rák diagnosztizálására. 1973-ban Lauterbur gradiens mágneses mezők segítségével oldotta meg az MR-jelek térbeli elhelyezésének problémáját, és megszerezte az első kétdimenziós MR-képet egy vízmodellről, amely megalapozta az MRI orvosi területen történő alkalmazását. Az emberi test első mágneses rezonancia képe 1978 -ban született.
1980 -ban sikeresen kifejlesztették a betegségek diagnosztizálására szolgáló MRI szkennert, és megkezdődött a klinikai alkalmazás. A Nemzetközi Mágneses Rezonancia Társaságot hivatalosan 1982 -ben hozták létre, felgyorsítva ennek az új technológiának az alkalmazását az orvosi diagnosztikai és tudományos kutatási egységekben. 2003 -ban Lauterbu és Mansfield közösen elnyerték az élettani vagy orvostudományi Nobel -díjat a mágneses rezonancia képalkotásban végzett felfedezéseik elismeréseként.
Feladás ideje: június-15-2020